A Metropolitan Police elektronikus bűnözéssel foglalkozó osztályának (Police Central e-Crime Unit - PCeU) nyomozói a múlthéten letartóztattak 6 embert, egy több száz brit diákot érintő kifinomult adathalász támadással összefüggésben, melyben az ellopott adatok segítségével a csalók több, mint 1 millió fontot zsákmányoltak. A PCeU nyomozóinak figyelemét augusztusban hívták fel a csalásokra és a nyomozás során kiderült, a bűnözői csoport tagjai diákokat vettek célba a diákhiteleikkel kapcsolatos ügyintézésekre hivatkozó adathalász levelek segítségével.
Egy nemrég készült felmérésből kiderült, hogy a britek otthoni számítógépeinek körülbelül 6%-át törték fel kiberbűnözők és képezik ezálltal valamilyen botnet hálózat részét. Ez azt jelenti, hogy a nagyjából 18 millió brit otthoni internet felhasználó közül több, mint 1 millió osztozik számítógépén a kiberbűnözőkkel. Egy másik globális felmérés szerint a világ számítógépeinek átlagosan 5-10%-a kapcsolódik valamilyen bűnözői hálózathoz vagy más néven botnethez. Ezeket a fertőzött gépeket a bűnözők többnyire spam levelek küldésére, illetve elosztott szolgáltatás megtagadásos támadások (DDoS) kivitelezésére használják.
A brit Védelmi Minisztérium elismerte, hogy az elmúlt 1,5 év során összesen 280 számítógépet vesztettek el, bár hozzátették, a készülékeken majdnem minden esetben titkosítással védték a rajtuk lévő adatokat. A minisztérium blog bejegyzésében Andrew Robathan részletesen kitért az elveszett adathordozók és készülékek aggasztó méreteire, a minisztérium tulajdonából összesen 188 laptop, 99 asztali számítógép, 72 merevlemez és 73 USB adathordozó tűnt el.
A Ponemon Institude tanulmányából kiderül, a számos adatvesztéssel járó incidens ellenére az emberek továbbra sem használnak titkosítható adathordozókat. A felmérésből megmutatja, hogy a brit cégek és szervezetek körében az USB-s adathordozók továbbra is nagy biztonsági kockázatot jelentenek, mivel sok dolgozó engedély nélkül használja tárolóját munkahelyén és az sem zavarja őket, ha elveszítik a sokszor bizalmas adatokat is tartalmazó pendriveokat.
Az Egyesül Királyság kibervédelmi stratégiája tartalmaz olyan részleteket, amely egy a Stuxnet-hez hasonló célzott káros szoftver támadó jellegű bevetésének lehetőségét taglalja. A kormány kiberbiztonsági terve, mely a brit kritikus infrastruktúra védelmét szolgáló és a külföldről érkező kiberfenyegetések elhárítását elősegítő intézkedéseket tartalmaz, kitér olyan részletekre is, milyen válaszcsapások lehetségesek a brit hálózatot célzó támadókkal szemben.
A WikiLeaks alapítója, Julian Assange a brit legfelsőbb bíróságon tervez fellebbezni kiadatása ellen, miután a bíróság elutasította első fellebbezését. A kiszivárogtató portál alapítója azzal érvel, hogy nem a bíróság nem vádolta semmilyen bűncselekménnyel és svédországi kiadatását egy "partizán bíró" kérte. A legfelsőbb bíróság meghallgatása december 5-én lesz. Assange-ot valóban nem vádolták meg bűncselekménnyel, de beidézték meghallgatásra két, 2010 augusztusában történt nemi erőszak ügyében. Az őt vádló két nő közül az egyik állítja Assange lefogta őt és szándékosan sérült óvszerrel használt a szexuális együttlétkor, míg a másik nő szerint Assange többszöri kérése ellenére óvszer nélkül létesített vele szexuális kapcsolatot. Svédországban az óvszer használatának megtagadása bűncselekmények számít. Assange tagadja a vádakat.
Az izraeli titkosszolgálat euforikus állapotban figyelte, ahogy a Stuxnet féreg beszivárgott az iráni nukleáris üzemekbe két évvel ezelőtt. A Der Spiegel szerint az izraeli kémek az Enigma kód megfejtéséhez hasonlították az elért eredményt. De vajon az izraeliek és velük együtt sok újságíró nem hamarkodta el az ünneplést? A New York Times szerint a féreg, amely majdnem biztosan izraeli és amerikai közös fejlesztés, tönkretette Irán urándúsító centrifugáinak ötödét. Egyes becslések szerint a vírus 3-4 évvel vetette vissza Irán nukleáris programját.
A brit kormány szeretné, ha a Google nagyobb szerepet játszana az online kalózkodás elleni küzdelemben. Jeremy Hunt, kulturális, média - és sportminisztériumi államtitkár a Royal Television Society cambridgei egyeztetésén beszélt arról, hogy a webes cégeknek és a keresőknek kötelessége, hogy a kalóz oldalak dolgát megnehezítése. "Nem hagyjuk, hogy bizonyos termékeket az utcán áruljanak, ahogy azt sem hagyjuk, hogy a boltokban hamisított árukat forgalmazzanak. Miért tolerálnánk ezt a világhálón?" - mondta el Mr. Hunt. "Szeretnénk intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy az ilyen, tudatosan jogsértő, a fogyasztókat megtévesztő és az alkotókat a tisztességes jutalmuktól megfosztó oldalak hozzáférését jelentősen megnehezítsük.
A westminsteri bíróság meghallgatásán megjelent négy fiatalt (Peter David Gibson 22, Ashley Rhodes 26, Christopher Weatherhead 20 és egy negyedik 17 éves tanuló) külön-külön vádolták meg, többek között számítógépekhez történő engedély nélküli hozzáféréssel. A kis csapat tagjai szabadlábon védekezhetnek, de a szabadlábra helyezésnek szigorú feltételei vannak. Nem használhatják az interneten eddig megszokott beceneveiket, nem csatlakozhatnak IRC csatornákhoz, ahol vélhetően a hackercsapat tagjai megtervezik a támadásokat és korlátozzák a Facebookhoz és a Twitterhez való hozzáférésüket is.
Google nemrégiben átesett egy auditon, ahol a brit információs adatbiztos mindent rendben talált. A keresőóriás azt kívánta demonstrálni, hogy felelősségteljes lépéseket tettek adatbiztonsági kérdésekben a Wi-Fi hálózatok "lehallgatása" kapcsán. A két napos auditot a Google londoni irodájában ejtették meg még júliusban, a ICO és a Google novemberi megállapodása szerint. "Megnyugtatóan tapasztaltuk, hogy a Google jelentős lépéseket tett az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályozásokban, és követték az általunk megszabott előírásokat", mondta el Christopher Graham információs adatbiztos.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »