Az ISACA felmérései szerint az amerikai felnőttek 28%-a használ helymegosztással, helykövetéssel működő programokat, mint pl. a facebook vagy a googlemaps, és a tendeciák szerint ez csak növekedni fog. Mivel ezen adatok felhasználhatósága jelenleg szabályozás alatt van, jobb lesz odafigyelniük az ezzel foglalkozó cégeknek, hogy milyen adatokat gyűjtenek be, tárolnak, és használnak fel.

"Olyan biztonsági, hozzáférési lukakat fedeztünk fel az Android rendszerében, melyek komoly behatolási lehetőséget nyújtanak a támadók részére" nyilatkozta Job Oberheide, biztonsági kutató.

Összeültek a bíróságon a Google és az Oracle vezetői, hogy megvitassák, a több mint 150 millió készüléken futó Android mobil operációs rendszer szabadalmával kapcsolatos ügyeket. Larry Page-t (Google) és Larry Ellison-t (Oracle) a kaliforniai szövetségi bíróság idézte be, mivel a két cég már több, mint egy éve nem jut dűlőre az Android szabadalmával kapcsolatban. Az Oracle azzal vádolja ugyanis a Googlet, hogy az Android megsértett több, az Oracle Java szoftveréhez tartozó szabadalmat. Úgy tűnik a két cég megpróbál egymás közt megegyezni, hogy elkerüljék, hogy a bíróság mondja ki tartozik-e jogdíjjal a Google az Oraclenak.

A McAfee biztonságtechnikai gyártó felméréseiből kiderült, hogy az Android készülékeket célzó káros szoftverek száma 76 százalékkal nőtt az elmúlt negyedévben és ezzel az Android lett a legtöbbet támadott mobil operációs rendszer. 2011 eleje egyébként is szokatlan mozgolódást mutatott a káros szoftverek világában, ugyanis idén megjelent az első Mac-et célzó hamis antivírus program, valamint jelentős fellendülés mutatkozik a rootkitek világában is.

A biztonsági cég által felfedezett Androidos alkalmazás Dow Wars játék letöltőit célozza. A sokak által vitatott Dog Wars című játék lényege, hogy a játékos egy virtuális harci kutyát képezzen ki és küldje halálos kimenetelű harcba a többi játékos kutyái ellen. A játék már csak azért is meglehetősen provokatív, hiszen a készítők büszkék rá, hogy ilyen jellegű offenzív játékot az iPhone alkalmazások között biztosan nem találnak a felhasználók.

Egy éven belül pénzügyi káros szoftverrel vagy banki trójaival lesz fertőzött minden 20. Android mobil vagy iPhone. A nagy számok törvénye alapján az online csalásoknak van a legnagyobb sikere. Jelenleg a mobil banki eszközöket nem túl hatékony támadni, ami valószínűleg hamarosan változni fog. A Trusteer elemzése szerint egy év múlva a mobil bankolás teljesen máshogy fog kinézni, mivel egyre több és több felhasználó kezdi majd el használni a mobilos banki szoftvereket, és ekkor a csalók bevethetik a nehéz fegyvereket.

A CA biztonsági kutatói egy új Androidos trójai programot azonosítottak, amely képes rögzíteni a hanghívásokat, majd feltölti azokat egy, a támadó által üzemeltetett szerverre. A CA nemrégiben egy másik hasonló trójait is felfedezett, amely a kimenő és bejövő hívásaink listáját és a hívások időtartamát rögzíti, de a múlthéten azonosított káros szoftver ennél tovább megy, a konkrét telefonhívásokat rögzíti AMR formátumban a készülék SD kártyájára.

A T-Mobile abban reménykedik a vállalatok szívesebben vásárolnak Androidos készülékeket üzleti felhasználásra, ha azokat a Good Technology biztonságos email szolgáltatásával árulja. A Good Technology biztonsági platformja tartalmazza a szoftvert, valamint hozzáférést a Good hálózatában lévő szerverekhez, mely biztonságos elérést biztosít a céges adatokhoz és e-mailekhez.

A Dasient kiadott egy tanulmányt, amiben 10 000 Androidos alkalmazást vizsgáltak meg, és ebből 800-ban találtak kompromittálható adatokat. "A legtöbben úgy gondolják, hogy az Android rendszerén nincsenek biztonsági rések. Úgy tűnik ideje ezt újragondolni."

Komoly bajban van az Android ugyanis a napokban az Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ITC) bírója kimondta az ítéletet, hogy HTC megsértette az Apple által levédett szabadalmakat két ponton is. A rendelet valószínűleg minden egyes Android készüléket érint. A megsértett szabadalmak a következőek:

U.S. Patent No. 5.946.647, miszerint " system and method for performing an action on a structure in computer-generated data"
US Patent No. 6.343.263, miszerint "real-time signal processing system for serially transmitted data"