Háborúban állunk Kínával. A legtöbb amerikaiban ez nem tudatosul és a magas szintű kormányzati tisztviselők sem vallják be publikusan. Ugyanakkor a kínaiak aktívan monitorozzák és törik fel nemzetünk kritikus infrastruktúrájának komponenseit, a víz- és áramszolgáltatók rendszereit, kompromittálják a katonai eszközöket és a kereskedelmet.

Az XtReMiSt Team Muslim Liberation Army néven tevékenykedő hackercsapat 40 amerikai weblapot tört fel és mindegyiken ugyanazokat a változtatásokat hajtotta végre. A nyitóoldalakat egy a háborúban készült képre cserélték, háttérzenét rendeltek az oldalakhoz, valamint egy szöveges kinyilatkoztatást tettek, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a muszlimokat gyakran azonosítják a terroristákkal, pedig valójában a muszlimok 99 százaléka elutasítja a terroristák által használt módszereket.

Egy frissen megjelent tanulmány szerint az Egyesült Államoknak fejlesztenie kéne az ún. kiber-hírszerzését, hogy képes legyen előrejelezni az egyes számítógépekkel kapcsolatba hozható támadásokat.

Az amerikai kiberbiztonsági tisztviselők úgy tűnik újabb csatát vesztettek a nemzetközi hackerek közösségével szemben. Váratlanul lemondott posztjáról Randy Vickers, az Egyesült Államok kiberbiztonsági vezetője, aki a Belbiztonsági Hivatalban dolgozott. A Vickers azután adta be lemondását, hogy az elmúlt időszakban egy sornyi sikeres támadás ért olyan jelentős kormányszervezeteket, mint például a CIA, az FBI vagy Szenátus. A lemondás ténye azt demonstrálja, hogy az Egyesült Államok hatóságai gyakorlatilag védtelenek az egyre nagyobb mértéket öltő kiberháborús fenyegetésekkel szemben. Ez persze addig nem baj, amíg az állítólagos támadók olyanok, mint a LulzSec és az Anonymous, akik önmagukat is csak kiberhuligánoknak és jogi aktivistáknak tartják, de mi történne ha egy igazi terrorista csoport indítana ilyen mértékű támadást Amerika ellen?

Az Egyesült Államok kormányzati adósságplafonjának emelésével kapcsolatosan egy másik hír és kérdés vált különösen fontossá: megszorítások lesznek, de hol és hogyan? Az első kiszivárgott hírek szerint főleg az adatbankok területén tervez az amerikai kormányzat megszorításokat.

Az Egyesült Államok kormánya azt tervezi, hogy megosztja a kiberbiztonsággal kapcsolatos információit Oroszországgal.

A LulzSec hacker csoport megbénította a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) publikus weboldalát, így ők is csatlakoztak az Szenátus, a PBS, a Sony és a Nintendo táborába azon szervezetek közé, akiket a rejtélyes hackercsoport a közelmúltban sikeresen megtámadott.

Technológiai szakértők figyelmeztetnek, hogy a Hollywood által kierőltetett Szellemi Alkotások Védelmében c. törvény könnyen azzal az eredménnyel járhat, hogy gyengülni fog az Internet "biztonsága", és más, ezzel kapcsolatos negatív következményei is lehetnek.

Közös nyilatkozatot írt alá az Egyesült Királyság részélrő David Cameron miniszterelnök és Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, melyben vállalják és kifejezik abbéli szándékukat, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kiber bűnözés, kalózkodás és kiber terrorizmussal szembeni harcban való együttműködésüket.

Az Egyesült Államok nemrégiben kiadott egy Nemzetközi Kiberbiztonsági Stratégia elnevezésű dokumentumot, mely elsősorban arról szól, hogy milyen védelmi intézkedésekre és rendszerekre van szükség a kibertér védelmében és a kiberbűncselekmények elkövetőinek egyszerűbb kézrekerítése érdekében, azonban a dokumentum kitér arra is, hogy az ország ellen irányuló kibertámadásokat bármilyen más, fegyveres fenyegetéssel egyenértékűként kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy az USA egy esetleges hackertámadásra diplomáciai és gazdasági szankciókkal válaszolhat,  de végső esetben a fegyveres megtorlás is szóba jöhet.