A kínai, telekommunikációs eszközöket szállító óriást korábban már több kritika is érte az állítólagos biztonsági kockázat miatt. A Huawei együtt dolgozik a brit titkosszolgálatokkal annak a bizonyításáért, hogy nincs backdoor a termékeikben, amely lehetővé tenné a kínai ügynököknek Őfelsége titkait kihallgatni. Az Egyesült Államok és Ausztrália egyértelműen kifejezte bizalmatlanságát a világ egyik legnagyobb telkó cége iránt. Az ausztrál kormány kizárta őket a nemzeti szélessávú fejlesztési projektből a kémkedési veszélyek miatt.

Amikor tavaly nyáron Görögország megindult a szétesés útján, az Európai Unió vezetői egy újabb pénzügyi injekcióval próbálták életben tartani az országot. Aki pontosan tudja, hogy hova mennek azok a sok száz millió eurós összegek, és azokat hogyan használják fel, az megüti a főnyereményt. Például az olyan hackerek, akik bejutottak az Európai Tanács számítógépeibe. Júliusban egy több mint tíz napos időtartomány alatt legalább négy alkalommal jártak hacker-ek a Tanács számítógépeiben, ahol hozzáfértek 11 csúcs gazdasági, biztonsági és külügyi tisztviselő elektronikus levelezéséhez. Július 18. az Európai Tanács elnökének, Herman Van Rompuy levelezését is megszerezték, mindössze 14 perc alatt.

A folyamatos gazdasági növekedés, a szárnyaló export, a fejlődő hadsereg, Kína felemelkedése és hatása az egyetlen szuperhatalomra, az Egyesült Államokra illetve általában a jelenlegi világrendre egy folyamatosan napirenden tartott téma. Az olyan kérdések mint a kereskedelem, a pénzügy politika, szellemi tulajdonjogok, hadügy vagy éppen az emberi jogok állandó témái az Egyesült Államok és Kína közti kétoldalú megbeszéléseknek. Mindemellett a harmadik ipari forradalomban mind a kormányzat, mind a magánszektor egyre jobban függ a digitális eszközöktől.

A kínai hatóságok a kiberbűnözők kézre kerítését célzó márciusban indult kampányával máig több, mint 600 internetes bűncselekményekhez köthető bandát kapcsoltak le. A Közbiztonsági Minisztérium szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint, a kampány figyelemreméltóan eredményesre sikerült, melynek keretein belül több, mint 10000 gyanúsítottat tartóztattak le és 3.2 millió "káros" üzenetet töröltek.

Az ország egyre növekvő számban néz szembe tengeren túlról érkező online fenyegetésekkel, emiatt pedig a kibertámadások legnagyobb áldozatává vált, állítja egy hálózat biztonsági jelentés. Bár Kína az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a kibervédelmi képességeit, az online támadások és fenyegetések továbbra is kritikus helyzetet teremtenek az országban. Az üzleti weboldalak 98%-a telepített szabványos védelmi megoldásokat az elmúlt évben, amíg 2010-ben ez a szám 92,25%, egy évvel korábban pedig csak 78,61% volt. A jelentés kiemeli, hogy az egy évvel korábbihoz képest 2011-ben az online támadások száma harmadával nőtt.

A Visakhapatnam közelében lévő indiai Keleti Haditengerészeti Parancsnokság számítógépes rendszereibe állítólag kínai hackerek törtek be. A Parancsnokság a Dél-Kínai tengeren végrehajtandó gyakorlatokat tervezett. A behatolás mértéke nem ismert, és az indiai hivatalos állásfoglalás szerint még nem időszerű nyilatkozni a feltört adatokról. A haditengerészet számítógépeit vírusfertőzés támadta meg, amely titokban bizalmas adatokat és fájlokat továbbított kínai IP címekre.

Biztonsági szakértők olyan férget találtak, amely AutoCAD szoftverrel készített tervrajzok után kutat. Több tízezer tervrajzot emeltek el a féreg használatával, amely a jelek szerint ipari kémkedés céljából készült. Az Eset által ACAD/Medre.A névre keresztelt kártevő a lopott állományokat egy kínai email címre küldi. Az Eset együtt működik az AutoCAD szoftver készítő céggel az Autodesk-kel, a kínai internet szolgáltató Tencent-tel és a kínai CERT-tel, hogy megállítsák a káros szoftvert. Az áldozatok elsősorban perui üzleti vállalkozások voltak.

Nemrég volt az 1989-es Tienanmen téri események évfordulója, amelyről a szerző már egy másik cikket is írt. Abban arról esett szó, hogy az évek során lassan feledésbe merültek az akkori mozgalmak és az akkori szabadság. A mostani cikkben a kínai kormány által a saját állampolgáraik ellen bevetett internetes cenzúra technikákra kerül sor. Napjainkban minden kormány próbálja szabályozni és megfigyelni az Internet-et. Ha nem tudják a világhálót szabályozni, akkor majd a felhasználókat. És senki más nem tudja őket olyan hatékonyan és kiterjedten nyomás alatt tartani, mint a kínai kormány.

A kínai telkó óriás a Huawei egy Dubai-ban tartott konferencián jó néhány szemöldök ráncolást váltott ki azzal a bejelentéssel, hogy a cég rendszeresen megfigyeli és elfogja a továbbított adatokat. A Huawei kijelentette, hogy az általuk szerényen csak "data mirroring"-nak nevezett eljárást kizárólag káros kódok és más illegális tevékenységek kiszűrésére használják, de egy szakember olyan forrást idézett, amely szerint ez "világos és egyszerű lehallgatás". A Huawei fenntartja, hogy a Deep Packet Inspection nevű eljárással nem élnek vissza, ennek ellenére a technika kétségkívül megvan az illegális adatgyűjtésre.

Miközben a kiberbiztonsági jogszabály tervezetek elkallódnak a törvényhozói bizottságokban, addig a Google kínai hackerek által végrehajtott nagyszabású  támadással néz szembe. A hónap elején sok  Gmail felhasználó kapott figyelmeztető üzenetet a Google-tól, amelyben államilag támogatott (state sponsored) hackerek-ről ír, akik megpróbálták feltörni a felhasználó fiókját vagy számítógépét. Az állítólagos szponzor Kína, és a szokatlan üzenet a keresőóriástól egy fricskának tűnik az örök ellenség felé (A Google és Kína bonyolult és elmérgesedett küzdelmet vívnak már évek óta).