Misha Glenny író, újságíró és biztonsági szakember úgy véli, hogy manapság az Interneten két rendkívüli fontosságú csata zajlik. Egyrészt az átlagemberek mindennapi harca a nagyvállalatok és nemzetállamok egyre inkább fojtogató hatalma és befolyása ellen. Másrészt pedig a nemzetállamok közvetlenül is harcolnak egymással, akik nem csak kibertámadásokat indítanak egymás ellen, hogy térdre kényszerítsék a másik infrastruktúráját, hanem folyamatosan birkóznak egymással, hogy melyikük tudja szabályozni a mi Internetünket.

A pakisztáni titkosszolgálat több millió dollárt költ arra, hogy ellenőrizzék az email-eket, megfékezzék a blaszfémia terjedését, illetve megfigyeljék az Internetet - jelentette be a Pakistan Telecommunication Authority (PTA) elnöke. Az adat- és hangkommunikáció monitorozása céljából kidolgozásra került és telepített felszerelés a becslések szerint is több millió dollárba került. A Long Distance International (LDI) működtetői szerint a most telepített eszközök segítenek abban, hogy megerősítsék a jelenleg gyenge monitorozó mechanizmust.

Bár a dél-kelet ázsiai országok kormányai hangsúlyt helyeznek az online szolgáltatásokra, amelyek komoly előnyöket biztosítanak az állampolgároknak, ugyanakkor szigorú előírásokat alkotnak az Internet szabályozására, amit sokan a sajtószabadság korlátozásának tartanak. Például Kambodzsában a kormány arra kötelezte az Internet kávézókat, hogy kamerákkal figyeljék meg a vendégeket, akiknek amúgy is regisztrálniuk kell a szolgáltatás igénybevételéhez. Az indok természetesen a bűnmegelőzés volt, de az ellenzők szerint ezek a lépések komolyan sértik az személyiségi jogokat.

Napi rendszerességgel használunk számos internetes szolgáltatást a web-en, amelyek közül a legtöbb megköveteli a felhasználóktól az azonosítást és a hitelesítést, amelyet általánosságban autentikációnak nevezünk. A szó a görög "αὐθεντικός" (eredeti, valódi) és "αὐθέντης" (hiteles) szavakból ered. Az autentikáció nem kizárólag az emberek kiváltsága. Gondoljunk arra az esetre, amikor egy web-es szolgáltatás hozzáfér az adatokhoz egy másik szoftver platform által biztosított megfelelő jogosultságok birtokában. A kibertérben sok esetben van szükség autentikációra, és ilyenkor láthatjuk, hogy sokféle típusa és eleme van az autentikációnak, amelyek a szükséges biztonsági szinttől és a lehetséges támadások ellen védelemtől függenek.

Irán azt tervezi, hogy saját állampolgárait egy saját internetes hálózatra kapcsolja, amelynek célja a kiberbiztonság növelése, de sokan attól tartanak, hogy a valódi cél a web elérésének korlátozása. A kormány bejelentése az állami televízióban hangzott el annak kapcsán, hogy blokkolni fogják a Google kereső és email szolgáltatását "néhány órán belül" további értesítésig, azonban részleteket nem árult el a nyilatkozatot kiadó miniszterhelyettes. Az Iranian Students' News Agency (ISNA) szerint a Google-nek köze van a YouTube-on is megtalálható iszlám ellenes filmhez, amely hatalmas dühöt váltott ki a muszlim világban.

A szerzői jogtulajdonosok minden héten milliónyi törlési felszólítást küldenek ki a weboldalaknak szerte az Interneten. Bár ezek a figyelmeztetések nagyrészt legitimek, egy komoly hányada viszont nem az. Ezek a hibák komoly károkat okoznak a nyilvánosságnak, de a küldők sosem vállalják a felelősségüket a tévedésért. Talán eljött az idő, hogy büntetni kellene a hamis felszólításokat küldő cégeket? Igen, a jogtulajdonosok meg kell védeniük a tartalmakat a kalózkodástól, azonban az elmúlt hónapokban drámaian megnőtt az ilyen felszólítások száma, és már ott tartunk, hogy ez a dolog hatalmas felfordulást idéz elő az Interneten.

Osztrák programozók és hacker-ek alacsony költségű módszert fejlesztettek ki az Internet hozzáférés terjesztésére közösségi hálózatok segítségével. Németül FunkFeuer-nek nevezett módszer mindennapi technológiák használ arra, hogy "mesh"-nek nevezett vezeték nélküli hálózatot építsen, amelyen keresztül felhasználótól felhasználóig lehet eljuttatni az adatokat vállalatok vagy az állam részvétele nélkül. A legtöbb ember számára az Internet olyan közmű, mint az elektromosság vagy a telefonszolgáltatás. A vásárlók fizetnek a telefonon vagy kábel TV-n keresztüli Internet elérésért. Azonban a bécsi háztetőkön lévő FunkFeuer egész másképp néz ki.

Az számítástechnika rengeteg ember életét változtatta meg, nem utolsósorban azzal, hogy kiszolgáltatottak lettek a bűnözőknek. Az elmúlt 5-10 évben sem a kormányok, sem a vállalatok nem foglalkoztak azzal, hogy befoltozzák a biztonsági réseket, amelyeken keresztül a kiberbűnözők képesek behatolni az Interneten keresztül a felhasználók rendszerébe, ahonnan ellophatják az adataikat és pénzüket. "A publikus Internetet elhagyja a közösség, nem fogják kommunikációra vagy egyéb hasznos célra használni, hanem megmarad a online játékok, szerencsejátékok és a pornó számára".

Irán a jövő hónaptól lekapcsolja a kulcsfontosságú minisztériumokat és állami intézményeket a világhálóról annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjanak védekezni a Stuxnet féreghez és a Flamerhez hasonló vírusokkal és kibertámadásokkal szemben. Reza Taghipour, az ország telekommunikációs minisztere elmondta, a lépésre azért van szükség, mert az intézmények rendszereiben tárolt bizalmas adatok túlságosan sebezhetőek voltak az interneten, mivel azt néhány, Iránnal ellenséges ország irányítja.

Az Internet sok tekintetben megkönnyíti az életünket, a kereskedelemtől kezdve a kommunikációig, rengeteg munkát teremtett, forradalmasította a hírközlést és a szórakoztatóipart. Azonban van egy sötét oldala is a web-nek - olyan közösségek, amik az elszomorítótól a betegesig tartanak. Az alábbi írásban bemutatjuk a web-es vadnyugatot, kiválogatva tízet a web legzavaróbb közösségeiből.