A keresőóriás bejelentése alapján a jövőben, - a Security Key (Biztonsági Kulcs) platform beépítésével - egy biztonságos USB meghajtón található gomb segítségével jelentkezhetünk be a Google Chrome böngészőbe.

Az informatikai biztonsággal foglalkozó Secunia által kiadott jelentés szerint az Egyesült Államokban a felhasználók a harmadik féltől származó szoftverek több mint 10 százaléka nincs a legújabb verzióra frissítve, annak ellenére, hogy a gyártók a biztonsági réseket javító csomagokat közzé tette az adott szoftverekre.

A Kaspersky és az INTERPOL szakemberei közös, egy évet átölelő kutatással arra a következtetésre jutottak, hogy az Androidos rendszereket jelenleg leginkább az SMS-ben terjedő kártevők veszélyeztetik.

Mint korábban is írtuk, biztonsági szakértők az USB eszközök durva sebezhetőségére bukkantak, az eszközöket (például billentyűzet, egér, pendrive) vezérlő firmware viszonylag egyszerű módosításával káros kódot lehet a számítógépbe juttatni.

Az eset azért került ismét az érdeklődés középpontjába, mert jelenleg már a sebezehtőség pontos leírása és a forráskódok is nyilvánosságra kerültek, több az interneten található videó is foglalkozik a sérülékenység kihasználásával.

Egy orosz IT biztonsági vállat új, Mac.Backdoor.iWorm névre hallgató, a Mac OX X asztalait támadó fertőzést tárt fel. A kiadott jelentés szerint az új károkozót leginkább adatgyűjtésre és távoli parancsvégrehajtásra használják, és az Egyesült Államok mellett már Európa több országában is megjelent.

A Twitter üzenetküldő platform fontos forrása a kiberbűnözőknek, több mint 20 000 adathalász technikával feltört fiókot használnak rosszindulatú linkek terjesztésére. A módszer igen egyszerű, hisz elég egyetlen káros linkeket terjesztő fertőzött account és egyetlen kattintás arra, hogy a gyanútlan felhasználót rávegyék az ál-bejelentkezési oldal használatára és a fiók adatainak megszerzésére.

A Downadup (más néven Conficker, Downup, vagy Kido) egy olyan Windows platformon terjedő kártevő család, mely az operációs rendszer sérülékenységeit kihasználva (CVE-2008-4250), fejlett malware technikát használva kísérli megfejteni a rendszergazda-jelszót és megpróbál hozzáférni a számítógépen található fájlokhoz.

A Kormányzati Eseménykezelő Központ és a Microsoft Magyarország szervezésében 2014 február 12-én egész napos rendezvény keretében átfogó képet kaphattak a résztvevők a Windows XP támogatásának áprilisi megszűnésének kockázatairól, azok kezelésének módozatairól, ennek ellenére a Kaspersky Lab egy augusztusi felmérése szerin

A Kaspersky Lab a NetTraveler APT backdoor frissített változatával elkövetett támadások számának emelkedését tapasztalja.

Az Microsoft Windows 7 felhasználók a Microsoft fórumán tömegesen jelezték, hogy a 2014. 08. 12-én kiadott MS14-045-ös számú biztonsági frissítés végrehajtását követő rendszerösszeomlást tapasztaltak.